Esztétikai megfontolások a fogszabályozásban, arcesztétika

Egyrészt azt hiszem, bevallhatjuk önmagunknak, hogy mindenki hellyel-közzel tisztában van saját megjelenésével. Másrészt tudjuk, hogy a fogszabályozó orvost a páciensek túlnyomó többsége azért keresi fel, mert szeretné, ha előnyösebb fogakat kapna vissza fogszabályozás végére.

A kérdés nem is ez.

Biztos, hogy az illető csak a fogait akarja megváltoztatni, vagy tágabb értelemben, még ha nem is tudja, mondjuk a mosolyával elégedetlen, ami már picit többet is jelenthet, mint puszta fogesztétikát?

És még tovább is lehet menni. Egyáltalán nem biztos, hogy pl. egy orr csak úgy magában nagy, azaz azt viszonyítani lehet a felső ajkakhoz. A felső ajkak, meg attól teltek, mert mögöttük ott vannak a felső fogak. Azaz, egy "puszta" fogszabályozás is, amely a felső, első fogakat mozgatja előre, vagy hátra, gyárthat kisebb, vagy adott esetben nagyobb orrot valakinek, a felső ajkak kiemelésével, beejtésével. Az ilyen mozgások ajakteltségre kifejtett hatásáról nem is beszélve.

Nos megérkeztünk. Ez az új határterület: Fogszabályozás, mint az arc egyik kozmetikai eszköze. Szép fogak, mosoly, ajkak, arc.

A mai fogszabályozás kiemelt figyelmet szentel az esztétikának. Ez nem azt jelenti, hogy régen ez egyáltalán nem így volt. Csak nem ennyire, nem így. Mára nagyon sok olyan metódust fejlesztettek ki, ami arra szolgál, hogy megfogható legyen az, ami amúgy nagyon megfoghatatlan: Mitől szép a szép, mi is az előnyös egy mosoly, ajak, fogazat, arc szintjén.

Ezek a vizsgálódások történhetnek három szinten:

  • A fogak szintjén
  • A mosoly szintjén
  • Az arc szintjén

Van még egy fontos faktor, amit ezeken felül még mérlegelni kell, és ez az öregedéssel, éréssel járó változások, amik az ajak arc szintjén várhatóak általában. Mindezek a tényezők képezhetik a fogszabályozási kezelés tervezésének részét, sőt a kezeléssel sok esetben lehet ilyenekre felkészülni valamilyen szinten.

Ezek után vizsgálódjunk!

Tekinthetjük a fog és fogazat esztétikáját. Így mondhatjuk, hogy cél a szabályos fogsor, rések, torlódások elfordult fogak nélkül. (ld. még A fogszabályozás célja)

Nem mindegy viszont, hogy a fogak körüli íny milyen állapotban van és az hogyan veszi körül a fogakat. Milyen hosszúnak, vagy éppen rövidnek tűnnek a fogak. Egyes helyeken az íny visszahúzódhatott a fog nyakáról, máskor megduzzadva eltakarja a fogkorona egy részét. (ínyesztétika) Egészséges, fiatalos száj benyomását kelti az íny, amikor kitölti a fogak közti réseket, és szimmetrikus a lefutása a metszőfogak és az oldalsó fogak körül.

Az sem mindegy, hogy amikor a páciens mosolyog, mennyire látszanak a felső és a fogínye. Általában fiatalos és esztétikus a megjelenés, amikor a mosoly során a teljes, de legalábbis jelentős mennyiség látható a felső metszőkből. Ugyanígy fiatalos mosolyt sugall, ha a mosoly során látható íny egy darabja, (1,5-2 mm). A túl sok íny látványa lehet zavaró (ínymosoly, gummy smile). Vannak olyan páciensek, akik ennek megváltoztatását kérik. Ugyancsak rendkívül fontos, hogy a felső metszőfogak élének lefutása, fogív-görbülete mennyire követi az alsó ajak lefutását (mosolyvonal) Ez jelentős lehet a fogak végső, finombeállítása során (mosolyesztétika)

Végül, de nem utolsó sorban nagyon lényeges az arc berendezése, megjelenése. Mennyire teltek az ajkak (ami lényegesen függ a fogak kidőlésétől), mennyire tudja könnyedén összeérinteni a páciens az ajkait (ez különösen nehéz nagyon hosszúarcú- nyitott harapású egyéneknél) milyenek a szimmetriaviszonyok, és az állcsontok egymáshoz való viszonya mennyire harmonikus (pókharapás, bulldog-harapás) (arcesztétika)

A mai modern fogászati technikákkal lehetséges mindezen esztétikai paraméter megváltoztatása. Ezek között a lehetőségek között a fogszabályozásnak nagyon nagy a jelentősége. Általában viszont ezek a beavatkozások több, a fogászati speciális területének közös, harmonikus együttműködésében történnek. Így a fogszabályozás együttműködik a paradontológa (fogágybetegségek kezelésére és a fogágy, íny rekonstrukciójának tudománya), szájsebészet, állcsontsebészet, esztétikai fogászat, vagy akár plasztikai sebészet szakmai területeivel.


Impresszum | Jogi tudnivalók